Haagen Imre
színész
• film •
“Van valami, egyetlen dolog, amire más művészet nem képes, egyedül a film: az élő emberi arcon megmutatni, amint megszületik, vagy megváltozik az érzelem.”
Szabó István

A Magyar Televízió és a kereskedelmi csatornák (RTL, TV2, Viasat) legnézettebb sorozataiban olyan kisebb-nagyobb szerepeim voltak, melyeken keresztül idővel egyre több lehetőség adódott számomra. (pld. Barátok közt, Jóban rosszban, Munkaügyek, Pappa Pia, 200 első randi), majd a Drága örökösök, amely számomra is meghozta az országos ismertséget.
Horváth Attila, a bukott polgármester szerepe valóságos jutalomjáték, olyan mint amilyenre minden színész vágyik.
Ez a kifejezetten jellemtelen alak, ez a törtető kis lúzer, akiről idővel még az is kiderült, hogy ő maga is a Drága örökösök egyike, szinte mindig tartogatott valamit a nézők számára. Ráadásul ez a szerep színészként tele volt lehetőségekkel és mozgástérrel, tehát egy valóságos jutalomjátéknak éltem meg.

• színház •
“A színház szép magánügy, százezer ember társaságában.”
Szendrő József
Mivel színészként a szinkronizálás évtizedek óta kitölti a mindennapjaimat, ráadásul a Drága örökösök óta a film is állandóan jelen van az életemben, eddig nem nagyon jutott idő a színházra.
Alkalmanként ugyan voltak lehetőségek, de igazán nem kaptam el a fonalat. Maradt a szinkron- és a filmszínészet. Bár mindig úgy éreztem, hogy egy színész akkor igazán színész, ha színpadra lép, én mégsem akartam szétszakadni. Szeretek alapos munkát végezni és ma is azt gondolom, hogy a színház egész embert kíván, mégis ember tervez, isten végez.


Egyszer csak jött Gergely Róbert, azaz a Gergely Theáter felkérése. Egy hihetetlenül szellemes és lendületes színházi élménynek, Petőfi Sándor klasszikusának A helység kalapácsának egyik főszerepe. Szélestenyerű Fejenagy, a helységi kovács figurája óriási megtiszteltetés és egy olyan megkerülhetetlen lehetőség számomra, amiben végre színpadi színészként is megmutathattam magam.

• szinkron •
A jól képzett, szép hang hatalmas “varázserővel” bír: ahogy az igényes és ápolt külsőhöz, úgy a kellemes hanghoz is automatikusan pozitív tulajdonságokat társítanak az emberek.
Egerszegi Anna
Csaknem évtizedek óta szinte nincs olyan nap az életemben, hogy ne fordulnék meg legalább egy szinkronstúdióban.
A magyarhangolás nem csak a munkám, hanem egyben szenvedélyem is. Nem könnyű munka, de legalább megunhatatlan. Egyszerűen imádom, hogy nap mint nap, hihetetlenül változatos karakterek, jobbnál-jobb színészek bőrébe bújhatok. Amikor egy-egy új szinkron szerep megtalál, olyankor áldottnak érzem magam.
Karrierem során a sok-sok ismeretlen, mindenféle nemzetiségi színész mellett olyan legendák magyarhangja is voltam már, mint pl. Richard Gere, Nicolas Cage, Tommy Lee Jones, vagy éppen Bruce Willis.

Az egyik legizgalmasabb munkám és egyik legnagyobb kedvencem Chibs karaktere a HBO, Kemény motorosok című sorozatában. De emlékezetes és nagyszerű munka volt Kenan szerepe az RTL, Szív útjai című sorozatában.
Én vagyok Owen magyarhangja a Total Drama-ban, ami komoly kihívás és őrült szerep, de kifejezetten szeretem.
Amikor megkaptam Jason szerepet a Kütyüparádéban, még nem sejtettem, hogy mekkora kaland lesz.
Nagy kedvencem Obi Wan Kenobi alakja a Lego Star Warsban és amikor a macska rajongók megtudják, hogy én vagyok Jackson Galaxy magyarhangja a Pokoli macskákban, az mindent visz!
A számtalan mozifilm, tv-film, rajzfilm, természetfilm és dokumentumfilm mellett, fontosabb narrációim közül szívesen emlékszem vissza például a BBC Wild sorozatára, a Kutyamentőkre, valamint a hátborzongató Gyilkos asszonyokra.

reklámhang és station voice
A számtalan TV- és rádió reklám, pld. SKODA, BRAVOS, DEGASIN, MUCOFREE, WELTAUTO, MIKULÁSGYÁR, STB… mellett évek óta vagyok a Cartoon Network és a Boomerang magyarhangja.


rólam mondták


A minőségi művészet terjesztése az élete, amiből nem enged, még ha fájdalmas vitákkal is jár, de mindig önazonos, őt csak a létrehozás öröme, az alkotni vágyás irányítja, de a gyeplő akkor is a kezében van!
Bármit rábízhatsz, mert a tehetségéhez mérten mindent meg fog tenni azért, hogy a legjobbat hozza ki a helyzetből! Én csak annyit mondok, hajrá, Imi, kívánom a legjobbakat neked, mindannyiunk érdekében is!

hangminták
Haagen Imre – 75. szonett
Haagen Imre – Lélekhang
Haagen Imre – A szinkronhang
Jhin magyar hangja
Haagen Imre – Volánbusz spot
Haagen Imre – MÜPA – Roberto Fonseca spot