Versek

Néha úgy érzem, a versek valójában nem bennem születnekAzt hiszem, csak valahogy átengedem őket magamon. Valahol a lelkem mélyén lerakódnak egy kis „mérhetetlen” időre, megpihennek egy kicsit, magukba szívnak ezt-azt a lelkemből meg az életemből, mindenféle szilánkokat, sebeket meg lerakódásokat, s aztán így leszek benne a sorokban én magam is egy kicsit. Meg persze olyan is van, amikor nem kicsit. Ezek a sorok a mélyembe engednek bepillantást, olykor azt gondolom, túlságosan is, de ez nem baj. Hiszen semmi sem véletlen. Az sem, amikor megírom és az sem amikor olvasod. Weblock

Versek

Versek

A múltamban járok

A múltamban járok lehunyt szemmel
Ropog a hó a lábunk alatt
Ahogy a kopasz fák tövében lihegve Kapaszkodunk vissza a
hegytetőre

Az égbe karmol egy öreg fa ága
Tövében apró hóvirág tündököl
Egyre szaporább a tüdő és a szív hangja
A lábunk pedig egyre nehezebb

Állunk a város felett, akár az idő
A levegő jólesően friss és karcol
Még legalább két csúszás belefér
Aztán zötykölődhetünk hazafelé

Kipirult arcodon hosszan pihen a tekintetem
Két tenyeremben melegszik kis kezed
Szerelmes fiatalnak lenni jó dolog
És tudom, hogy ez a pillanat is elmúlik egyszer

HAAGEN IMRE – ÖNKÉNT

HAAGEN IMRE – LÉLEKHANG

ERDŐS BORCSA – HISZEK

HAAGEN IMRE EGYSZERŰEN NEM TUDOK SZÓLNI